Képek párban

Múzeumpedagógiai foglalkoztató feladat 11–14 éveseknek

A következő lapokon gyűjteményünk műveit állítjuk párba egymással, illetve klasszikus alkotásokkal. Kérdésekkel, feladatokkal, megfigyelési szempontokkal segítjük őket a „beszélgetéseikben”. 

A műalkotások sokszor többet árulnak el magukról, ha nem önmagukban, hanem egy másik műalkotás társaságában állnak. És ez így van, bármely művészeti ágra is gondolunk: irodalomra, zenére vagy képzőművészetre. 

 

 

PEDAGÓGIAI CÉL  

A Képek párban feladatok azt demonstrálják, hogy a műalkotás kommunikál velünk, és azt, hogy mi is képesek vagyunk kommunikálni velük. 

A művek a dialógusaikban karakteresebben mutatják meg a formáikat, színeiket, hangulataikat és jelentéseiket. Ez azt jelenti, hogy a műalkotások összevetése során a műelemzés, műértelmezés különböző szintjei a műalkotás megfigyelésétől szimbólumainak, jelentéseinek a feltérképezéséig – hatékonyabban fognak megvalósulni. Természetesen az mindig fontos lesz, milyen életkorú befogadóról van szó. 

A dialógusokban résztvevő művek egyúttal eltérő művészi világokat, egymástól akár távoli kulturális tartalmakat és társadalmi jelenségeket is megjelenítenek, kivált, ha több évszázad különbséggel készült alkotásokról van szó. Ezek a tartalmak is jobban artikulálódnak, ha ellenpontozzuk őket. 

A felső tagozatos és a középiskolai tanulóknál a vizuális alapjelenségeken túl fontos lesz, hogy magabiztosabbak legyenek az eltérő művészi stílusjegyek beazonosításában.

Az alkotófeladatok is erre irányulnak.   

 

 

 

FELADATLAP

A feladat pdf formátumban letölthető. Kérjük, a letöltött feladatot osszák meg a diákokkal! 

letöltés

 

 

A FELADAT MEGOLDÁSÁRÓL

A képekhez tartozó kérdéseket, témákat, ha megoldható, érdemes egy online platformon átbeszélni, míg az alkotófeladatról készült képek bekérhetők a gyerekektől. A pedagógus nyisson egy közös galériát az elkészült munkák számára! 

Ha úgy érzi, szükséges a feladat-megoldása, írjon nekünk a muzeumpedagogoia@ludwigmuseum.hu e-mail címre!