Válságjelek
Luis Buñuel, Walker Evans, Theo Frey, a hollandiai arbeidersfotografen, Kálmán Kata és mások
A nagy gazdasági világválság idején készült fényképsorozatok nemcsak a fotózsurnalizmus iskolateremtő példái, hanem a fotóművészet kiemelkedő, szimbolikus, sokat idézett alkotásai is, amelyek máig meghatározzák a társadalmilag érzékeny látásmód legfontosabb ikonográfiai jellegzetességeit.
A kiállításon különböző földrajzi térségekből származó, ismert és kevésbé ismert fotográfusok munkáit mutatjuk be. Olyan művészek fényképeit, akik fontosnak tartották a gazdasági válság következményeinek az ábrázolását, és akik a szolidaritás lehetséges módját mutatták meg azáltal, hogy a szegénység, a társadalmi egyenlőtlenség általános fogalmát a lokális mindennapok szintjén ábrázolták drámai erővel. Így mutatjuk be a kiállításon többek között a kitűnő svájci fotográfus, Theo Frey (1908–1997) sorozatát a Svájc hegyei között élő szegény parasztcsaládok hétköznapjairól, Walker Evans (1903–1975) dokumentumfotóit az amerikai vidék mindennapjairól, Luis Buñuel Föld, kenyér nélkül (1932) című megrázó erejű filmjét, és Kálmán Kata (1909–1978) Tiborc című fotószociográfiáját, a harmincas évek magyar falukutatói mozgalmának egyik alapművét.
A két világháború közötti időszak és a nagy krízis hatásának érzékeny lenyomatai a városi munkások életét dokumentáló munkásfényképészek, a hollandiai arbeidersfotografen, illetve a magyarországi Munka-kör tagjainak fotói, amelyekből 1932-ben az első magyar szociofotó kiállítást rendezték.
Kurátorok: Baki Péter, a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója; Flip Bool, Netherlands Fotomuseum, Rotterdam; Peter Pfrunder | Sabine Münzenmaier, Fotostiftung Schweiz, Winterthur; Székely Katalin, Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest.
A Hayward Gallery vándorkiállítása: Walker Evans: Fényképek 1935 – 1936.