Simon Starling
Három madár, hét történet, betoldások és elágazások
2008. június 12–augusztus 3.
Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum (2. emelet)
Simon Starling (1967), Angliában született képzőművész, a kortárs kiállítási szcéna nemzetközileg egyik legelismertebb szereplője, jelentős egyéni és csoportos kiállítások gyakori résztvevője. Jelenleg Berlinben és Koppenhágában él és a frankfurti Städelschule professzora. A budapesti Ludwig Múzeumban megrendezett kiállításával párhuzamosan az idei sydney-i Biennálén is szerepel.
Starling munkáinak létrehozását minden esetben alapos kutatómunka előzi meg, amely elsősorban a legkülönfélébb mindennapi tárgyak létrejöttének és felhasználásának körülményeit vizsgálja. Az ezeket a tárgyakat egyéni módon újraértelmező műveivel – helyspecifikus projektjeivel egyéni intervencióival, melynek során alkotóelemeire bontja, majd egészen új funkcióval ellátva új életre kelti a tárgyakat – az elmúlt néhány évben világszerte ismertté, kortárs képzőművészeti sztárrá vált. 2005-ben elnyerte a fiatal brit kortárs művészeknek évente odaítélt legrangosabb elismerést, a Turner-díjat.
A művész projektek keretében készített installációi komplex szobrászati objektumként jelennek meg, melyekben első ránézésre össze nem illő elemeket rendel egymás mellé. Simon Starling az új funkcióval ellátott tárgyakkal és a köréjük szőtt szerteágazó művészeti, kulturális, gazdaság- és társadalomtörténeti referenciaháló megteremtésével azonban eléri, hogy a tárgy és története újszerű, az általa megkonstruált szempont- és összefüggésrendszerben módosult és sokkal összetettebb értelmezést nyerjen.
A budapesti Három madár, hét történet, betoldások és elágazások (2008) című új munkájában Starling egy több kontinensen és kultúrán átívelő – a huszadik század ’20-as, ’30-as évekre visszanyúló –, többszörösen összetett, szerteágazó történetet épít fel. Starling ebbe a projektbe egy torinói kiállításra készülve kezdett bele, amikor egy helybeli archívumban rábukkant egy indiai maharadzsa esküvői fényképeire, mely a történet felgöngyölítésére ösztönözte. Az 1920-as években tanulmányait Angliában végző fiatal Yeswant Rao Holkar (1908–1961), Indore maharadzsája, aki európai tartózkodása során a modern művészet szerelmese lett, megbízta a fiatal német építészt, Eckart Muthesiust (1904–1989), hogy tervezze és építse meg új palotáját Indore-ban. Ez az épület utóbb a modernista építészet és formatervezés legnagyobb művészeinek – többek között Le Corbusier-nek, Eileen Grey-nek, a magyar származású Breuer Marcellnek, Lily Reichnek – főként Berlinben gyártott alkotásait felvonultatva az európai modernista belsőépítészet és technológia jelentős példájává vált. Ezenfelül a palota dicsekedhetett India első, magánépületbe épített légkondicionáló berendezésével is, amelynek kivitelezője és üzembe helyezője nem más volt, mint a berlini vízvezetékszerelő, Heinz Riefenstahl, a náci propagandafilmek hírhedt rendezője, Leni Riefenstahl öccse.
Az épület művészet- és kultúrtörténeti jelentőségét fokozza, hogy a maharadzsa Constantin Brancusit (1876–1957), a román származású, Párizsban élő, nemzetközi hírű szobrászművészt kérte fel arra, hogy egy szentélyt tervezzen a palotához, mely végül sohasem valósult meg. A maharadzsa a meditációs szentély megépíttetésével egyfajta vallási reformot kívánt reprezentálni amelyben a tradicionális hinduizmus Brancusi modern szobrai által megjelenített esztétikummal és spiritualizmussal ötvöződött volna. A „Megszabadítás temploma” terveihez készült eredeti akvarellek és vázlatok közül, majd egy tucatnyit a párizsi Pompidou Központ kölcsönzött a kiállításra. Amennyiben ez a szentély a távoli Indiában megvalósult volna, úgy ezt az épületet nemcsak az európai modern művészet, hanem a modernitás, mint társadalmi és filozófiai elképzelés emblematikus példájaként tarthatnánk számon, de egyben Brancusi művészettel és spiritualizmussal kapcsolatos elképzeléseinek is megtestesülése lehetett volna.
Simon Starling installációja a legkülönbözőbb eredetű és történetű kulturális produktumok egész sorára támaszkodik. Munkájában azokra a kölcsönhatásokra helyezi a hangsúlyt, amelyek a tényszerű információk és a fikciós elemek között játszanak szerepet. Az egymásnak gyakran ellentmondó elvárások, illetve információk Simon Starling nézete szerint elsősorban is szubjektívek, kulturálisan determináltak, de nagyon gyakran tudattalan motivációk által is meghatározottak. Érdekes és árulkodó példája ennek a kölcsönhatásnak az a mód, ahogyan maga Muthesius is „fikcionalizálta” saját szerepét a maharadzsa palotájának megtervezésében. A kulturális közeg jelentőségét és befolyásoló erejét szemlélteti, hogy az építész, amikor terveit az európai közönség előtt bemutatta, az épületet fedő – a modernizmus felől nézve divatjamúlt nyeregtetőt – egyszerűen kiretusálta a fotókról. 1959-ben az építész Muthesius újra visszatért Indiába, amikor Fritz Lang tanácsadójaként részt vett az 1921-es forgatókönyvből készült, Hindu síremlék című film forgatásán. A kiállításon nemcsak Fritz Lang 1959-es filmje, hanem a történet két korábbi verziója, Joe May 1921-es némafilmje és Richard Eichberg 1938-as alkotása is bemutatásra kerül.
A Ludwig Múzeum kiállításán – egy 1:1 méretű építészeti modell formájában – megjelenik a korábbi torinói kiállítás helyszíne, a híres La Fetta di Polenta (Puliszkatorta-ház). A budapesti kiállításon Starling fotói mellett láthatók még Emil Leitner, Muthesius és Man Ray különleges, archív felvételei is a maharadzsa palotájáról.
A kiállítás – a bemutatott részletek gazdag tárházára alapozva – lehetőséget teremt a látogatóknak arra, hogy létrehozzák saját értelmezésüket, saját történetüket, melyben a Starling által bemutatott elemek akár igen eltérő hangsúlyt is kaphatnak. A művész a létrejövő lehetséges olvasatok egyikének sem szavaz elsőbbséget; sőt ellenkezőleg, arra buzdítja nézőit, hogy a kiállítótér kereteit felszabadítva konstruálják meg saját történeteiket.
Kapcsolódó programok:
2008 június 12., 10.30-12.00
Sajtótájékoztató és tárlatvezetés Simon Starling részvételével
A kiállítás az esseni Folkwang Múzeummal, valamint a párizsi Galerie Doriával együttműködésben jött létre. A kiállítás támogatója az ELMŰ és az ÉMÁSZ.
