Megyik János: A kép tere

2012. március 9. - 2012. június 10.

Megyik János (1938, Szolnok) művészete a festészet–szobrászat–építészet határterületén definiálható. Munkásságának középpontjában a táblakép struktúrájának model­le­zése áll. Kísérletezései során olyan térbeliséget vet fel, ami az építészetnek és a szobrászatnak is a sajátja. Életmű­kiállítása ezt a térfelfogást helyezi középpontba: hogyan valósul meg rajzain, fapálca konstrukcióin, fotogramjain és legutóbbi korszakának acéllemezein, illetve az építészethez kapcsolódó munkáin. A tárlat a hatvanas évek elejétől napjainkig született műveiből válogat.

Megyik 1965­ben Hamburgban (Altona) állítja ki első, a kép geometrikus rendezőelvével foglalkozó rajzait és festményeit. A hatvanas évek elejének műveiben a látást modellező reneszánsz perspektívát analizálja és – a válságba került kép műfajára reflektálva – munkáiban a képet újradefiniálja a projektív geometria eszközével.

A hetvenes évek elejétől készülő képein a hagyományos reneszánsz perspektívatant a projektív geometria rendszerén belül értelmezi. Fapálcákból, majd később gerendákból is – két­ és három dimenzióban – kezdi a kép terét modellezni. A hetvenes évek végétől számos esetben használ alkotásaihoz középkori építészeti alaprajzokat. Többek között az 1981–1982­es, a firenzei Santa Maria
Novella templom alaprajzára épített tárgyával olyan ambivalenciát hoz létre, ahol az építészeti alaprajz képként is működik. A rászerkesztett há­rom­ dimenziós, modellszerű konstrukció viszont építészetnek is tekinthető. Ezek a műfaji átjárások foglalkoztatják a művészt a mai napig.

Az 1970­es és 1980­as években készülő mun­káiban a projektív geometria elvét úgy igyekszik modell­szerű tárgyakban megvalósítani, hogy a vetített képet, a vetítési sugarakat és a síkot egyenrangúan szerepelteti. A háromdimenziós műveiről fotogramokat készít, illetve többször fotogramjai válnak háromdimenziós fapálca konstrukciói kiinduló motívumaivá.

Az utóbbi években készülő alkotásai a háromdimenziós képi modelleket ismét síkban komprimálják. E síkok felső pereme egyrészt mint a táblakép horizontja működik, másrészt mint tengely, amely alatt a képmű vetített és elforgatott formákat, vagy a formák hiányát hordozza. A különböző fémekből, lézer­ vagy vízvágással készült síkok és „keretek” dobozokban és a falon lebegnek, vagy támaszkodnak.

Megyik János képi koncepciója építészekkel való együttműködésében is szerepet kap. Ennek egyik példája a 2005­ben megvalósult Debreceni Egyetem Élettudományi Épületének és Könyvtárának Kapuzata. Az építészethez kapcsolódó munkásságát gyakorlati szempontból megelőlegezte, hogy Megyik a hatvanas évek közepétől kezdve néhány évig designerként is működött. A tárlaton látható a design­történet kiemelkedő alkotásává lett Amboss 7000 evőeszköz­készlete, amelyet 1970­től az osztrák AMBOSS cég gyártott.

Megyik János 1956­ban, tizennyolc évesen hagyta el Magyarországot. Festőnek tanult a bécsi Képzőművészeti Akadémián, és több mint negyven évig főként Ausztriában, Bécsben élt. Munkácsy­ és Kossuth­díjas művész, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja, akinek művei számos hazai és külföldi köz­ és magángyűjteményben megtalálhatók.