A Ludwig Múzeum -̵ Kortárs Művészeti Múzeum alapításának 30. évfordulóját kiállítás- és programsorozattal ünnepli, amely segítségével áttekintést ad a múzeum történetéről és tevékenységéről, és kísérletet tesz egy olyan 21. századi jövőkép felvázolására is, amely reflektál napjaink kihívásaira, illetve a múzeum szerepének változására. A Ludwig 30 programsorozat célja egy olyan intézmény bemutatása, amely az alapítók szándékait követve a 21. században is nyitott, sokszínű, kezdeményező és megújulásra kész.
Az 1989-ben alapított Ludwig Múzeum 30 éves fennállása alatt 330 időszaki kiállításnak és több mint 5000 programnak adott helyet, látogatóinak száma mára elérte az évi százezres nagyságrendet. Jelentős közép-kelet európai gyűjteményével, valamint az elmúlt években a médiamegőrzés terén kifejtett tudományos eredményeivel a régió meghatározó múzeuma lett. Gyűjteményének darabjait folyamatosan kölcsönzik a világ fontos kiállításaihoz, az utóbbi években jelentős figyelem irányult a régió kortárs művészeti törekvéseit bemutató időszaki kiállításaira: az ex-jugoszláv művészetet, az albán és koszovói kortárs művészetet, valamint a 2018-ban nemzetközi GFAA-díjra jelölt ukrán kortárs művészetet bemutató tárlatokra.
A Ludwig 30 címmel megrendezett, 2019 februárjában kezdődő és március végéig tartó programsorozat bemutatja az intézmény tevékenységét a gyűjteményezéstől az időszaki kiállításokig, az állományvédelemtől a digitalizálásig, a múzeumpedagógiától a kommunikációs tevékenységen át egészen a társművészeti programokig, sőt kiterjed a magyar részvételre is a Velencei Biennálén. Az első emeleti kiállítótér egyfajta múzeumi modellé alakul, amely tematikus egységekbe rendezve vezeti be a múzeum működésébe a látogatót. Az egymást kéthetente változó tartalommal követő pop-up kiállítások és programok az elmúlt évtizedek változó művészet- és múzeumfelfogására is reflektálnak. Ugyanezen a szinten helyet kap még egy vetítő, egy múzeumpedagógiai alkotótér, az archívum, egy olvasósarok, valamint egy „pavilon” is.
Az első, Felülírás című kiállításon szereplő, zömében a nyolcvanas évekből származó, graffitit, illetve írásos elemeket tartalmazó alkotások a múzeum alapításának évtizedére utalnak, amikor a magas művészetben megjelentek a városi szubkultúra elemei. A válogatás középpontjában a jel, a nyomhagyás, a mű – és antimű – áll, melyet hagyományos módon olvasunk és értelmezünk.
A második szakaszban az Eszközök címen bemutatott médiaművészeti munkák a kilencvenes évektől napjainkig tartó korszak változásaira hívják fel a figyelmet: a tömegmédia hatására, az új médiumok – fotó, videó, digitális képalkotó technikák – tömeges elterjedésére és megjelenésére a képzőművészetben. A látogató időben, térben kiterjesztett interaktív művekkel találkozhat.
Az ezt követő, Megosztás névre keresztelt válogatás a művészetközvetítés módszereire, legfrissebb eredményeire fókuszál. A múzeumpedagógusok által válogatott művek segítségével ráirányítjuk a figyelmet a sajátos igényű, a különböző életkorú, társadalmi hátterű, felkészültségű látogatókra: arra, hogy nincs ideális, csak különleges látogató, aki mindig saját szempontjai szerint fogadja be és értelmezi a művészetet. A különféle pedagógiai és kommunikációs eszközök segítik a befogadást és az értelmezést, komplex módon bontva ki a művekbe zárt jelentést.
A záró, Testreszabás nevet viselő tárlat kísérleti jellegű és elsősorban a kétezres évek fejleményeire reagál: az együttműködésen, illetve részvételen alapuló művészeti törekvésekre, valamint a múzeumok megnövekedett felelősségére. A látogató saját igényeit, érzéseit, kívánságait kifejezve alakíthatja az utolsó kiállítást, kiválasztva gyűjteményünkből a számára legérdekesebb, legfontosabb, legkedvesebb műveket. Ennek apropóján különféle szempontok szerint tekintheti át a műtárgyakat, múzeumi szakemberekkel konzultálhat és művészekkel találkozhat, választ kaphat a kortárs művészettel és a múzeum működésével kapcsolatos kérdéseire, kifejtheti igényeit és véleményét, így aktívan részt vehet a múzeum tevékenységének és stratégiájának formálásában.
A válogatások mellett számos kapcsolódó eseményre is sor kerül, amelyek között filmvetítések, előadások, különleges koncertek szerepelnek, a múzeumalapítás aláírásának évfordulóján, március 21-én pedig különleges programok várják a kortárs képzőművészet iránt érdeklődőket.
Az eseménysorozat teljes programja egy külön erre a célra kialakított weboldalon érhető el, itt lehet szavazni is a pop-up kiállítássorozat utolsó 2 hetében megvalósuló kiállítás műtárgyaira: www.ludwig30.ludwigmuseum.hu
A Ludwig 30 eseménysorhoz kapcsolódóan a múzeum egy ingyenes magazint ad ki.
A magazinba IDE KATTINTVA olvashat bele.