Közös ügyeink

Együttműködésen alapuló művészeti projektek
Együttműködésen alapuló művészeti projektek
2018. január 18.

2018. január 30 -- 2018. március 18.

Hogyan lehet a közösséggel végzett művészeti folyamatokat rögzíteni és megmutatni az érdeklődőknek? Szolgálhat-e egy művészeti együttműködés útmutatóként egy társadalmi probléma megoldásához? Hogyan járulhat hozzá a művészet a közösségépítéshez? Ilyen és hasonló kérdésekre ad választ a múzeum legújabb kiállítása, amely fotókon, filmeken, műtárgyakon keresztül mutatja be a kiválasztott hét projektet, s vázolja fel az együttműködésen alapuló művészeti gyakorlatban rejlő hozzáadott értéket.

A kiállítás egy négyéves nemzetközi program (CAPP – Collaborative Arts Partnership Programme) eredményeit mutatja be a közönségnek, melynek célja, hogy megismertesse a művészekkel az együttműködésen alapuló művészeti munkát, és olyan, különféle közösségek bevonásával megvalósuló projekteket támogasson, amelyek hatékony megoldást keresnek egy-egy aktuális helyi vagy társadalmi problémára.

A pályázati úton kiválasztott művészek és partnereik 2017 folyamán hét különböző projektet valósítottak meg, több budapesti és vidéki helyszínen. A programban összesen 25 művész – képzőművészek, bábosok, drámapedagógusok, zenészek, színészek, táncosok, építészek – vett részt, akik különféle közösségekkel, köztük marginalizált vagy sajátos problémákkal küzdő emberekkel, így budapesti és Pécs környéki iskolásokkal, látás- és hallássérültekkel, kis falvak lakóival, mezőgazdaságból élő vállalkozókkal, vagy éppen leszakadó térségben élő roma csoportokkal dolgoztak együtt.
A projektek célja a művészek társadalmi szerepvállalásának erősítése, valamint a résztvevők életminőségének javítása volt. A művészi alkotófolyamatba bevont közreműködők saját kreativitásukat megélve kerestek megoldást egy-egy problémára, megtapasztalva a közösség támogató erejét a közös munka során.

A kiállítás nem csupán a projektek végeredményét, de az együttműködések teljes folyamatát is igyekszik a látogatók elé tárni. Megmutatja, hogy egy közösség definiálása nem mindig egyszerű feladat, s hogy a közös munka hatalmas felelősséggel is jár. Bár az eredmények nem feltétlenül látványosak, a közös alkotás minden esetben egyedi eredményt hoz, és megismételhetetlen élményekkel gazdagítja a résztvevőket, ami a látogatók számára is izgalmas felismerésekhez vezet. A megvalósítás során a múzeum a kiválasztott művészeket workshopok szervezésével, a témát jól ismerő nemzetközi előadó meghívásával, kutatások támogatásával, a projektfolyamatok elemzésével, valamint külföldi szakmai utazási lehetőségekkel is támogatta.



A projektek és résztvevőik
 

Arborétum
Antal Malvina, Geröly Tamás Sándor, Gőz István, Juhász Ibolya, Kovács Márk, Lakos Fanni, Lukács Gergő, Makra Viktória, Munkácsi Ádám, Németh Ágnes, Pálfi György László, Szabó Kristóf / KristofLab / Ziggurat Project

Folytatjuk?
Gyenis Tibor / Balogh Viktória, Gubik Viktória, Kovács Balázs, Rumann Gábor, Szabó Csaba Zsolt / Markuly István, Etienne Samin, Kecskés család, Bakos Judit Piroska, Radev Gergő, Bihari Ádám, Vágvölgyi Gusztáv Pabló / Gyüttment Fesztivál / Hegypásztor Kör Oszkó / Sárkollektíva / Regio Earth Fesztivál / Hagyományos Házépítő Kft.

Meglátjuk!
Benczúr Emese, Imre Mariann, Szira Henrietta, Szíj Kamilla, Tarr Hajnalka / Jéger Márta, Tábor István, Papp Károlyné Bánó Judit, Tolnayné Csattos Márta, Székely Imola / Vakok Állami Intézete

Művészek az osztályteremben
Erdei Krisztina, Fischer Judit, Juhász Rokko, Mécs Miklós, Soltis Miklós, Szabics Ágnes, Szemző Zsófia, Utcai Dávid / T-Tudok Tudásmendzsment és Oktatáskutató Zrt. / Molnár Ferenc Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola „Grundsuli” / Hallássérültek Tanintézete - Budapest

Sárkány Lee
Gruppo Tökmag (Tábori András, Budha Tamás) / Belső Tűz Egyesület

„Szeretek gazda lenni, az is szeretnék maradni” 
Antje Schiffers / Erdődi Katalin / Sallai János / Kovács Orsolya / Sárosdi Róbert és Judit

Úszó ház
Zsin Bence / Fogd a Kezem Alapítvány / Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar / Pécs – Somogyi Általános Iskola

 

A kiállítás rendezője: Simon Andrea és Szipőcs Krisztina
A CAPP projekt vezetője: Simon Andrea

 

A kiállítás a CAPP – Művészeti Együttműködési Program részeként, az Európai Unió Kreatív Európa programjának támogatásával jött létre.

Partnerek
Agora Collective, Kunsthalle Osnabrück (Németország)
Create (Írország), Hablarenarte (Spanyolország)
Heart of Glass, Live Art Development Agency, Tate Liverpool (Egyesült Királyság)
M-Cult (Finnország)