A Ludwig Múzeum legújabb időszaki tárlatán az átmenetiség fogalmára adott művészi reflexiókkal ismerkedhet meg a nagyközönség. A nemzetközi csoportos kiállítás több mint 4 hónapig nyitva tart, és 15 ország 22 művésze állít ki.
A kiállítás egy olyan időbeliséget tételez fel, amelyben extrém módon kitágul a jelen idődimenziója. Miképpen lehet megragadni ezt a kortárs tapasztalatot, amelyet a szilárd időrend megszűnése, egy átmeneti állapot megjelenése, a bizonytalan jövő kutatása jelent?
A napjainkat jellemző „korszakhiány” – azaz a köztes, „légüres” térben zajló mindennapok – egy hosszan elnyújtott átmeneti állapothoz is hasonlítható. A most megélt, átmeneti korszakok időrendje olyan speciális tapasztalat, amelyben közösen osztozunk, és amelyre a homogénnek érzett időn belüli törésvonalak megjelenése jellemző.
A kísérleti munkamódszerrel fejlesztett koncepció az entrópia fogalmából kiindulva érkezett el a kiállítás szorosabb témájához – a korszakhiányok és a kortárs időtapasztalatok vizsgálatához. A kurátorok választott nézőpontja azt a pillanatot ragadja meg, amelyben a jelen idődimenziója kitágul, és – a képzőművészet eszközrendszere segítségével – közelről figyelhetők meg az állapot jellemzői, belső történései. Így a kiállításon olyan művek, műegyüttesek láthatóak, amelyek kizökkentik a nézőt, és lehetőséget teremtenek számára, hogy kilépjen a megszokott rutinszerű hétköznapi linearitásból és kitekintsen a párhuzamos tapasztalatokra.
A több mint tizenöt különböző országból származó művészek, művészpárosok, illetve művészközösségek az „átmenetek időrendjét” tekintve sokszor radikálisnak is nevezhető víziókat fogalmaznak meg a legkülönfélébb eszközökkel. A Tate Britainben tavasszal egyéni kiállítással jelentkező Cornelia Parker egy összetett installációjával szerepel, melyet kantoni (Kína) lakóházak léceiből állított össze. A svéd Nathalie Djurberg & Hans Berg páros gyurmabábokat hoz létre, a szintén svéd Nina Canell pedig mélytengeri optikai kábelekkel dolgozik. A 2019-ben az 58. Velencei Biennálén Új-Zélandot képviselő Dane Mitchell műve a kiállítás ideje alatt válik saját lényegi elemévé fotópapírra applikált esszencia révén. A kiállításon a lehető legbanálisabb tárgyak is előfordulnak, többek között Tsuyoshi Anzai háztartási cikkekből önálló életre kelő kinetikus szobrai vagy Koronczi Endre a hazai szem számára mély szociológiai és kulturális súllyal bíró lambériája.
A Kiterjesztett jelen –- Átmeneti valóságok a permanens átmenetiség tapasztalását tolmácsolja a jelen művészeti gyakorlatokon keresztül. A kiállításban megjelenő alkotási folyamatok külön-külön, mégis közös nevezőn keresztül nyújtanak lehetséges alternatívákat folytonos jelleggel újraíródó mindennapjaink tükrében.
A kiállítás előkészítése során a kurátorok arra törekedtek, hogy – a tárlat címére, a kiterjesztettségre visszautalva – a kiállított anyag egy részét a múzeum falain kívül, a város szövetébe ágyazva mutassák be, így a koncepcióhoz szervesen kapcsolódó helyspecifikus installációk a kiállítást térben is kiterjesztik. A tervezett projektek a kiállítás időtartama alatt (2022. április 8. – szeptember 4.) Budapest eltérő helyszínein, különböző időpontokban valósulnak meg.
A nemzetközi csoportos kiállítás nem először nyújt alkalmat arra, hogy a látogató olyan, több kurátor által közösen kidolgozott keresztmetszettel ismerkedjen meg egy-egy élesen körvonalazott elgondolás kapcsán, amely aktualitását vagy relevanciáját nézve szakmailag és egyéneken túlmutatóan foglalkoztatja a kurátorokat – többrétű, sokoldalú megközelítésmódot nyújtva az érdeklődőknek.
Kurátorok: FEIGL Fruzsina, KÁLMÁN Borbála, KÉSZMAN József, MAJ Ajna, TIMÁR Katalin, ÜVEGES Krisztina
A kiállításhoz készült kísérőfüzet IDE KATTINTVA letölthető.
