Az Év Kiállítása 2024 jelöltje a Ludwig Múzeum “Vigyázat, törékeny. Handle with Care” című kiállítása

2024. július 10.

A Pulszky Társaság 2010-ben alapította az évente adományozott díjat, amely a muzeális intézmények kiállítások megvalósításában megnyilvánuló tudományos felkészültségét, kreativitását, a közönséggel való kapcsolatteremtő képességét jutalmazza, egy múzeum állandó vagy időszaki kiállítását kiválasztva.

 

A Vigyázat, törékeny ∞ Handle with Care című kiállítás fókuszában a gondoskodás áll, amely mindannyiunk közös tapasztalata, és a születés pillanatától a halálig meghatározza életünket. Értelmezhető önmagunkra vonatkoztatva, a személyközi kapcsolatok szintjén, de kiterjeszthető a természeti létezőkre, tágabb értelemben pedig magára a Földhöz való óvó viszonyulásra is. A gondoskodás sokrétű fogalma erőteljes gazdasági-politikai vetülettel is rendelkezik, a gondoskodási válság, a gondozási migráció, a globális gondoskodói láncok és azok hatása korunk egyre sürgetőbb kérdései közé tartoznak.

A kiállítás inkább valós helyzeteket mutat be, kérdéseket vet fel, mintsem kész válaszokkal szolgál a felsorolt problémákra. A különböző művészeti pozíciók eltérő szempontokat vonultatnak fel, a művek sokszínűsége pedig azt támasztja alá, hogy a gondoskodás korunk egyik kulcsfogalma, melynek kritikai potenciálja nem elhanyagolható.

Kurátorok: Dabi-Farkas Rita, Popovics Viktória Koncepció: Popovics Viktória 

Bővebben a kiállításról IDE KATTINTVA olvashat. 

Az elismerésre egyébként már 2021-ben is jelölték a múzeumot a Rejtett mintázatok. A hálózati gondolkodás nyelve című kiállítással, amely a tudomány és művészet lehetséges kapcsolódási pontján, a vizuális kifejezést közös nevezőként értelmezve tett láthatóvá összefüggéseket, kapcsolódásokat a két szféra között.

 

A díjak átadására várhatóan 2024 novemberében, Budapesten a Hagyományok Házában rendezett konferencia keretében kerül majd sor.

Nagy felbontású képek letöltéséhez kérjük regisztráljon