Eduardo Arroyo kiállítása 2003. január 16-án nyílik meg a Ludwig Múzeum Budapest – Kortárs Művészeti Múzeumban a Spanyol Külügyminisztérium és Nemzetközi Kulturális Tevékenység Társaságának (SEACEX) közös szervezésében. Eduardo Arroyo kiállítása nyitja meg a külföldön bemutatásra kerülő 2003-mas évi spanyol művészeti programot. A kiállítás 2003. február 23-ig lesz megtekinthető.
A Spanyol Művészeti Program 2002-ben meghatározott célkitűzéseit, elsősorban a spanyol kortárs művészet külföldi megismertetését követve, a Spanyol Külügyminisztérium, a Nemzetközi Kulturális Tevékenység Társaságának közreműködésével bemutatja a híres spanyol művész, Eduardo Arroyo kiállítását, amely először Budapesten, majd Moszkvában, a Puskin Múzeumban lesz látható. A kiállítás kurátora, Elena Navarro, az utóbbi 25 év műveiből válogatta ki a bemutatásra kerülő anyagot. Az első mű egy 1976-ban készült triptichon: „Réflexions sur l´éxil: Irun-Hendaye”, 1939–1976, amely példa a művész egyik gyakran visszatérő témaábrázolására: Arroyo a hetvenes években készült művein keresztül ítéli el a spanyol polgárháborút és közvetlen következményét, Franco diktatúráját. A 80-as évek munkáiban maga a város kerül előtérbe, a főszerepet az éjszaka játssza, és az éjszakában előforduló különböző életformák. Ezenkívül megtalálhatók még a korszakra jellemző enteriőrsorozatok, melyek a kiállításon is szereplő „Baile del 14 de julio de 1972” (Az 1972 július 14-i bál) című alkotással indulnak. A 90-es éveket a Velencei Biennálé alkalmából készített alkotásai képviselik, pl. a „Piel de toro, piel de cordero” (Bikabőr, báránybőr) vagy a gyermekmesék által ihletett munkák, mint az 1998-as „Mickey Mouse en el Kremlin” (Mikiegér a Kreml-ben). Ez utóbbiakban, a kiállítás kurátorának szavait idézve, “rendszeresen megjelenít állatszimbólumokat és rajzfilmfőszereplőket, melyek innentől kezdve elbeszélő technikája felépítését szolgálják”.
Eduardo Arroyo 1937-ben született Madridban. Miután újságírói végzettséget szerez, tanulmányai folytatása céljából 1957-ben Párizsba költözik, ahol kapcsolatba lép a spanyol polgárháború száműzetésbe kényszerült túlélőivel. Ez a találkozás felerősíti politikai ellenállását Franco diktatúrájával szemben.
1960 körül bemutatja első műveit a Fiatal Festők Szalonjában és innentől kezdve, az informellel szembehelyezkedve, képei az elbeszélés felé hajlanak. Menekül a társadalmi realizmus konvencionális és sztereotip ábrázolásmódjától, és megjeleníti a legismertebb spanyol közhelyeket Franco tábornoktól kezdve a torreádor figurájáig. A pop-art kritikus figuraábrázolásának keretébe burkolva, Arroyo mindvégig megőrzi provokatív magatartását, mindenekelőtt a magas rangú katonai és egyházi személyiségek megjelenítésénél. Mint az alapvetően politikai és társadalmi kritikát hordozó figuraábrázolás egyik legkiemelkedőbb képviselője, alkotásaiban ötvözi a különböző korábbi forrásokból származó képeket saját ihletésű illusztrációkkal. 1964-től kezdődően élesen bírálja a XX. századi művészet ellentmondásos alkotóit. A festmények élénk színvilága Arroyo személyes világába kalauzol bennünket.
Eduardo Arroyo a mai spanyol festészet egyik legkiemelkedőbb képviselője, aki nemcsak festőként vált ismertté, hanem íróként és színházi díszletfestőként is.
1982-ben a párizsi Georges Pompidou Központban nagyszabású retrospektív kiállítást rendeztek Arroyo tiszteletére, miközben a Spanyol Állam kitüntette a Képzőművészetek Nemzeti Díjával. Egy évvel később a francia kormánytól elnyerte a Művészetek és az Irodalom Lovagja címet.
