A Marseille-i Képzőművészeti Főiskola négy frissen diplomázott hallgatója, Valérie Cartier, Jeanne Bourrat, Antje Poppinga és Jérôme Le Goff 1995-ben jöttek ösztöndíjasként Budapestre. Itt ismerkedtek meg fiatal magyar művészekkel, többek között Hajdú Andrással, Szacsva y Pállal, Kenedi Erzsébettel. Ezután a budapesti és a marseille-i főiskolák elhatározták, hogy a spontán kapcsolatot hivatalossá teszik és posztgraduális képzéssé fejlesztik. Így 1996-ban a fenti három fiatallal együtt Erőss István és Szigeti András utazott el Franciaországba. A kilenc művész most közösen állítja ki munkáit a Magyarországi Francia Intézetben és a Kortárs Művészeti Múzeumban.
Jeanne Bourrat a környezetében fellelhető tárgyakat pszeudotudományos szempontok szerint, egy régész gondosságával vizsgálja. Szembesíti és csoportokba rendezi őket forma és funkció szerint. Majd mindent újra átrendez: nevet, színt, összefüggést vagy értelmet választ a tárgyaknak, és “véletlenszerű” kompozíciókba rendezve őket, megfigyeli, hogy milyen hatással vannak egymásra és a szemlélőre.
Valérie Cartier latexből beleket, (marhanyelvet és más belsőségeket formál, majd nyilvános terekbe helyezi őket, hogy megfigyelhesse környezete érzékenységét. Azt próbálja felmérni, hogy a képmás milyen erővel hat környezetére, Vagyis milyen szinten fejezheti ki egy tárgy az élő test lényegét.
Erőss István szerkesztett rajzokat, mintákat ábrázoló fényképekből indul ki, melyeket utazásai során készít. Azt a folyamatot dokumentálja, amint egy firka-rajz vagy a képfelületre kent festék textúrája a kép nagyítása, sokszorosítása során átváltozik. A fénymásolat, a reprodukció egyre távolabb kerül az eredeti képtől, míg az elsőt teljesen át nem fedi.
Jérôme Le Goff így vall munkájáról: „…Mert nagyon erős a vágy, mikor emberi kapcsolatokról esik szó, hogy használjuk a fényképezőgépet: nem mint egy fegyvert, inkább mint egy csodás csalétket. Emlékszünk a családi fotókra, amelyet megtarthatunk magunkról, kedvünk van megkérni másokat, bárkit, akivel életünk során találkozunk, hogy lépjen be a fényképbe, archiválódjon, albumosodjon, kerüljön a listára, mintha közeli rokon lenne ő is.”
