Miután elhagyta a firenzei művészeti főiskolát, Erró 1957-ben 8 hónapot töltött Izraelben. Jaffában készült el az első, 11 képből álló Atomfelhő című kollázs-sorozata, amihez folyóiratokból kivágott képeket, egyedi rajzokat és fekete spray-t használt fel. A tömegesen terjesztett, és így a közvéleményt is jelentősen befolyásoló képek a II. világháború utáni időszak gazdasági és a technikai dokumentumai. A rajzolt emberfigurák arcán félelem látszik. Erró a tudomány és technika robbanásszerű fejlődését az emberrel szembesíti, bírálja az 50-es évek technika-rajongását, melyet a rakétákat és szexbombákat vegyítő képesztétika jellemzett. Az akkori nyelvi divat olyan erotikus kifejezésekkel vezette be a hétköznapokba az atom-időszámítást, mint a bikini, vagy az atommell. A kollázsok politikai mondanivalóját Erró újságokból kivágott feliratokkal hangsúlyozza.
1958 -ban Párizsban készítette el második, 128 képből álló kollázssorozatát. Ebben a sorozatban már nem szerepelnek a művész rajzai. A felhasznált képanyag olyan nagy példányszámú folyóiratokból származik, mint a Life és a Look. A motívumok kiválasztásában és a kompozíciót illetően Erró láthatóan Hannah Höch és a Franciaországban élő Raoul Hausmann stílusát követi.
1962-ben Erró svéd származású festőbarátjával, Öyvind Fahlströmmel New Yorkba utazott. Az ott látott pop art művek nagy hatással vannak rá. Kollázsait diavetítő segítségével felnagyítva viszi vászonra, majd filctollal húzza ki az egyes képelemek körvonalát. Végül egy speciális festékkel, a segmával „színezi ki” képeit. A kollázsokon nyomon követhető, amint a festői hatású képek vázlatszerű képmakettekké válnak. Mi magyarázza ezt a fajta provokatív és durva szembesítést? A hetvenes években az Egyesült Államok lakói kénytelenek voltak szembenézni azzal a kibékíthetetlen ellentmondással, amit az uralkodó szexuális prüdéria és a vietnámi háború szörnyű élménye jelentett. A megszokott világrendet felborították a drogok, a szex és a dzsungelháború. Európában pedig „1968 szelleme”, a politikai tiltakozás és a szexuális szabadság követelése kavarta fel a „társadalmi rendet”. Ekkor kezdődött meg a náci korszak pszichológiai feldolgozása.
Alig akad még egy underground rajzoló, aki Wilsonhoz hasonló gyakorisággal ábrázolná a szexuális perverziót. Wilson tudatosan változtat művészetté egyébként WC-firkának minősülő képeket. Az ábrázolt alakok undorítóak, környezetük barátságtalan, a képek kompozíciója kusza. Minden arra készteti a szemlélőt, hogy pontosan odanézzen. Amerikai B-moviek=korhatáros filmek) stílusában, Wilson minden bevezetés nélkül, közeli felvételben mutat be horrorisztikus jeleneteket. Erőteljesebben, mint Crumb képein, Wilsonnál a „mértéktelenül degenerált szexualitás érvényesül”. A nemi vágyak és az erőszak kölcsönhatásba lépnek egymással. Az erekció fegyver formájában jelenik meg, a nemi kielégülés megfelel egy fegyver elsütésének. Erró, Wilson és Cromb képeit a német Wehrmacht plakátjaival szembesíti, ami azt szuggerálja, hogy a katonai erőszak egyfajta szexuális perverzió.
Erró 1974 és 1979 között készíti a Kínai festmények című sorozatot, mely közel 60 képből áll. Mao Ce-tung közismert helyeken világhódítóként jelenik meg. A sorozat pekingi napilapok és propaganda-kiadványok képeiből, valamint thaiföldi moziplakátok felhasználásával készült. Hangulata tükrözi azt a lelkesedést, amit az európai egyetemisták éreztek a kínai kulturális forradalom iránt. A „megváltásba” vetett hit hangulata világosan kirajzolódik a Mao a Szent Márk téren című festményen, melyen a kínai politikus mint a Genezáret-tó víztükrén sétáló Jézus jelenik meg.
1968 a vietnámi háború csúcspontja volt. Az amerikai beavatkozás ellen világszerte tüntettek az emberek. Erró észak-amerikai áruházak lakberendezési katalógusait és észak-vietnámi szabadságharcosok képét kombinálja az American Interiors című sorozatban. A képek egy részére Havannában, másik részére évekkel később New Yorkban talált rá. A divatos, modern szobákban felbukkanó harcosok képe azt a kényes kérdést feszegeti: mi lenne, ha egy vietkong éppen a te házadba törne be.
