{script:abstract} – Frey úr ír

A Ludwig Múzeum minden eddiginél nagyobb, több mint kétszáz művet – köztük sose látott korai munkákat és jól ismert klasszikusokat – felvonultató életmű-kiállítása az ünnepelt Iparterv-nemzedék markáns képviselőjének, Frey Krisztiánnak egyéni hangú, írásbeliség és absztrakció által meghatározott művészetét mutatja be. Frey az 1960-as években újjászülető magyar non-figuratív festészet egyik legeredetibb figurájaként alakította ki sajátos kifejezésmódját a nyugati hatásoktól elzárt, szellemi légszomjtól küzdő hazai színtéren. Radikális szemléletmódját az emigráció után Svájcban tovább gazdagította, többek között a computer art korai úttörőjeként. Íráskényszer a szkripturális absztrakciótól a naplószerű képrögzítésen át a számítógépes programozásig: Frey úr ír.

Frey pályakezdése az 1950-es évek közepére esett. Vidéki fogorvos fiaként osztályidegennek bélyegezték és nem kerülhetett be a Képzőművészeti Főiskolára. „Szerencséjére – mondta későbbi jó barátja, Lakner László –, mert azután leszámolt minden komplexusával, és ott kezdte el a festészetet, ahol mi többiek csak évek múlva.” Se a szocreál ideológiája, se a főiskola konzervatív látványfestői eszköztára nem akadályozta meg belülről felfakadó esztétikai világának kibontakozását.

Frey 1957–1965 között teremtette meg az absztrakt expresszionizmus egyéni variációját, amit meghatározó szöveges karaktere miatt „szkripturális absztrakciónak” is nevezhetünk. „Frey úr ír” – rótta fel sokszor képeire, magára vonatkoztatva a háború előtti első osztályos ábécéskönyvek – Esterházy Péter által hallhatatlanná tett – szópárosítását („úr ír”). Első művészi próbálkozását a csak vázlatokból ismert 1957-es Fiesole jelenti, ami egy banális itáliai tájképet ötvözött az útikönyvből kimásolt, olasz ismertető szöveggel. Frey ekkor használta elsőként az írást a festészet keretein belül. A hatvanas évek elején befogadta a tiltott absztrakciót, a franciás informel festészetet felfedező fiatal progresszív művészek társasága, a Zuglói Kör. A mostani kiállítás nagy újdonsága a korábban nem ismert, 1963-as Brief an Uschi ciklus, aminek merész, kalligrafikus írásgesztusait a németországi utazás inspirálta. Az 1963-as kádári konszolidációnak köszönhetően Frey ugyanis kijutott a vasfüggönyön túlra. A hazai elismertsége ekkor csak a progresszív absztrakt fiatalok legszűkebb körére korlátozódott.

A hangját megtaláló Frey 1967-ben rendezhetett először egyéni kiállítást Magyarországon (a félreeső rákosligeti kultúrházban), ahol az átmázolt, „kifehérített” gesztusokból álló, monokróm festészet felé mutató Rákosligeti képek sorozatát mutatta be. A hatvanas évek derekán – függetlenül a rákosligeti ciklustól – kiforrott egyéni stílusvilága, a keleti kalligráfia és a levél-jellegű írásbeliség által inspirált, sajátos absztrakt expresszionizmus. Ezt a – maga által később – „változó tempójú gesztusfestészetnek” nevezett festői világot a több színrétegből felépített szürke felületek, a széles, energikus és expresszív ecsetkezelés, a kézírás-jellegű (többnyelvű) feliratok, a stencilezett betűk, a vandál falfirkák, a zodiákus jelek és az applikált fotók jellemezték. Karakterét nem a nyugati (vagy a Korniss Dezső-féle) kalligrafikus absztrakció eleganciája, hanem az art brut és az arte povera olcsó léceket, durva karcolatokat, nyers gesztusokat használó „vécéajtó esztétikája” adta meg. Folyamatos kísérőjük a nyers erotikus vágy és a legyőzhetetlen íráskényszer.

Az érett szkripturális absztrakt stílus nyelvén beszélő Freynek egyértelműen helye volt a neoavantgárd képzőművészet legfontosabb fórumán, az 1968–1969-es Iparterv-kiállításokon. Bemutatott műveinek egy része a pop arthoz is kapcsolódik – leginkább Rauschenberg „combine painting”-jeihez –, a gesztusfestészeti alapba „belekombinált” fehérnemű vagy női cipők révén. A Kombiné (3180) és a goethei sorokat idéző Alles Vergängliche ist nur ein Gleichnis a magyar pop art főműveinek is tekinthető. A prágai tavasz vérbefojtása után Frey nem várta meg a progresszív művészek undergroundba vonulását, hanem 1970 nyarán emigrált Svájcba. „Nyugaton »szabadon« festeni, ez volt elejétől fogva a kívánságom” – emlékezett vissza később a megtalált szabadságra. Évekig megszállottan festett Zürichben, bár látványos sikereket nem ért el a svájci kortárs színtéren, inkább sofőrként dolgozott. A kézírásos leveleket idéző korábbi képeinek stílusát fejlesztette tovább. A gyorsan, alla prima készített képeken megőrizte a fehér és fekete szintek kettőséből eredő sajátos, opálosan áttetsző, nedves hatású szürke tónust, miközben a még meg nem száradt felületbe ujjal vagy az ecset nyelével karcolta-törölte bele az írott betűket, különböző talált, alig olvasható szövegeket idézve meg. Közben kísérletezett a konkrét költészet festészeti átültetésén, majd a számítógépes művészettel. Első programozáson alapuló munkái – amelyek a nemzetközi computer art egyik korai képviselőjévé avatják – véletlenszerűen kirajzolódó vonalakból (Sztochasztikus szuprematizmus), illetve számok és jelek algoritmus által leírt kódsoraiból álltak. Frey a rendszerváltás után visszalátogatott Magyarországra, és visszatért korábbi szkripturális festészetének továbbfejlesztéséhez. A hazai közönség csak hazaköltözése utána csodálkozott rá páratlan életművére, amit áthat a folyamatos íráskényszer, a szabad kifejezés és a kísérletezés parancsa.

A kiállításhoz készült kísérőfüzet IDE KATTINTVA letölthető.