KEREKES Belgrádban folytatott restaurátori tanulmányokat. A hetvenes években a vajdasági neoavantgárd egyik meghatározó alakjává vált, majd 1988-ban Nyugat-Berlinbe emigrált. 1970-től részt vett a vajdasági Bosch+Bosch csoport kiállításain, 1972 és 1974 között a csoport tagja, valamint az Új Symposion avantgárd folyóirat társszerkesztője, grafikusa volt. A hetvenes években készült alkotásainak tárgya a nyom, a jelhagyás, a lenyomat, a domborzatszerű leképezés a land art szellemében. Az évtized közepén kivált a Bosch+Bosch csoportból és a festészet felé fordult. Tájkísérletei során a Szabadkához közeli, kiszárított Palicsi-tó medrében hozott létre „korrekciókat”/vizuális jeleket; koordináták alapján tájolt számokat-vonalakat helyezett el a természeti környezetben. A jelként értelmezett tájba idegen tárgyakat-elemeket, papírcsíkokat vitt – az akciókról készült felvételeken a végtelenségbe vesző, töredezett talajú tómeder holdbéli tájra emlékeztet, amelyben a magányos, papírcsíkokat lebegtető és mészcsíkokat húzgáló művész képe egy utópisztikus film képkockáit juttathatja eszünkbe. Érdekes párhuzam Kerekes, illetve a Bosch+Bosch és a magyarországi Pécsi Műhely (1968–80) tagjainak tájbeavatkozásai közötti hasonlóság. A határ két oldalán működő neoavantgárd szellemiségű művészeti formációk tudtak egymásról, tagjai személyes kapcsolatban álltak egymással, és kölcsönös meghívás alapján sor került vendégkiállításokra is. A Bosch+Bosch tagjai közül szinte mindenki kísérletezett tájművészettel (ahogyan a Pécsi Műhely tagjai is), sőt az egyetlen alkotás, amelyet a kollektíva tagjai közösen hoztak létre, szintén egy tájművészeti akció volt a Palicsi-tó medrében 1975-ben.
