Egy délután a hatvanas évekből – dr. Végh László előadása

2012. június 12. 0.00–00.00
Mikor
2012. június 12.
Bérlettel nem látogatható

Dr. Végh László zeneszerző, röntgenorvos meghatározó személyisége volt a hatvanas évek magyarországi underground közegének. Szerepe túlzás nélkül összevethető John Cage fluxusban betöltött funkciójával: az első konkrét és elektronikus zeneművek komponálásával, valamint az akcionizmus bevezetésével az intermediális gondolkodás és a happening előkészítője volt. Széles baráti és ismeretségi körébe tartoztak a klasszikus avantgárd és a modernizmus még élő szereplői (Korniss Dezső, Kassák Lajos, Gyarmathy Tihamér, Vajda Júlia, Jakovits József, Tamkó Sirató Károly), akiknek a tevékenységét zenehallgatással egybekötött, szabad előadásokon ismertette meg a későbbi neoavantgárd és a majdani demokratikus ellenzék fiatal generációjával (Altorjay Gábor, Szentjóby Tamás, Kenedi János, Radnóti Sándor, Keserü Ilona stb). Dr. Végh a monolitikus kultúrafelfogás nonkonformista ellenzékeként alternatív lét-és művészetmodellt kínált az információhoz nehezen hozzáférő, a hivatalos formákat elutasító értelmiségi közegnek.

Tudatosan fölépített archívuma a korszak kísérleti zenéjének, képzőművészetének és irodalmának egyedülálló dokumentumait tartalmazza. A Ludwig Múzeumban folyó kutatásba illeszkedően rekonstruálunk egy olyan estet, ahol felvételről elhangzanak dr. Végh konkrét zenei kompozíciói, zongoraimprovizációi, a rajta keresztül megismert Stockhausen és Boulez zenéje, az általa becsült költők versei saját, korabeli felolvasásban, valamint - a szerző személyes interpretációján keresztül - elérhetővé válik számos forrása a hatvanas évek mikrotörténetének.