A Ludwig Múzeum 1991-es és a Kortárs Művészeti Múzeum 1996-os nyitókiállítása óta első alkalommal kerül a múzeum gyűjteménye a figyelem fókuszába: a mintegy ötszáz darabot számláló anyagból mintegy háromszáz látható a múzeum három szintjén. A gyűjtemény magja a Ludwig házaspár 1989-es, hetven művet számláló adománya, melyet két évvel később egy kilencvenöt darabból álló letéttel bővítettek ki. Ezzel a felbecsülhetetlen értékű és jelentőségű gesztussal elérhető közelségbe kerültek a huszadik század második felének addig csak reprodukciókról ismert művészeti teljesítményei, betöltve azt az űrt, amelyet ezeknek referenciáknak a hiánya okozott a művészettörténeti és művészeti képzésben. A 2005-ben megnyílt, Néray Katalin által rendezett harmadik emeleti állandó kiállítást lényegében változatlanul hagyva, kisebb kiegészítésekkel nyújtunk művészettörténeti áttekintést a hatvanas évektől a kilencvenes évekig a nemzetközi és magyar művészeti tendenciákról. A képzeletbeli sort két késői, jelentős Picasso-festmény kezdi, melynek kvalitásaira a nyolcvanas évek új, expresszív festészete irányította rá a figyelmet. A hatvanas évektől Európa legnagyobb pop-art gyűjteményét létrehozó Ludwig házaspár jóvoltából amerikai és angol művészek emblematikus művei (Warhol, Lichtenstein, Oldenburg stb.), valamint a fotórealizmus néhány kiemelkedő darabja (Close, Morley) került Budapestre. Ezzel párhuzamosan mutatjuk be a hatvanas évek progresszív magyar festészetének néhány fontos darabját (Keserü, Bak, Nádler). Az európai tendenciákat is felvillantjuk egy-egy jellemző művön keresztül (Tinguely, Appel, Hantai). A társadalmi-politikai tematikájú alkotások sorát a német Vostell és Richter művei kezdik, és a rendszerváltás előtti kelet-európai munkák (Gulyás, Pinczehelyi, illetve Lejderman, Nazarenko stb.) folytatják. A hetvenes–nyolcvanas évek konceptuális törekvései, a Fluxus, a performansz és a body art egyes példái az utóbbi évek vásárlásainak köszönhetően (Rainer és Beuys mellett Erdély, Lakner, Maurer, Hajas és mások művei) újonnan láthatók. Végül a nyolcvanas évek újfestészetét mutatjuk be A. R. Penck, Baselitz, illetve Birkás, Fehér, Kelemen, Bak és mások képeivel.
Az első emeleten részben kiegészítjük, részben folytatjuk ezt a sort: nagyobb figyelmet szentelünk a hetvenes–nyolcvanas évek nemzetközi festészetének és szobrászatának, illetve a kilencvenes évek magyar és közép-európai művészetének, mely a Kortárs Művészeti Múzeum 1996-os megalapításával kapott új hangsúlyt a gyűjteményben. Ekkor került a kulturális tárca vásárlási akciójának, illetve támogatásának jóvoltából a múzeum tulajdonába többtucatnyi, a korszakot reprezentáló mű, melyeket itt a művek közti összefüggéseket keresve, a festészet és a szobrászat szemléletváltását, műfaji változásait is feltárva mutatunk be.
A második szinten láthatók a rendszerváltás után, a kilencvenes években induló fiatalabb művészgeneráció munkái, melyek az elmúlt évtized művészi paradigmaváltásáról tanúskodnak. Az elmúlt évtized új eszközöket, műfajokat és tematikát hozott a felszínre; ezek közül itt a rendszerváltás, a test és a gender kérdéseinek szentelünk nagyobb figyelmet, nem feledkezve el a fotó és a festészet média-korszakbeli megújulásáról sem.
Az egyik legjelentősebb fejleményt, a videó, illetve a videoinstalláció térhódítását gyűjteményi kiállításunk februári átrendezése után fogjuk szemléltetni, amikor Minden mozi! címmel gyűjteményünk videomunkáiból mutatunk be egy új válogatást az első emeleti kiállítótérben.
Kapcsolódó tartalmak
VIVA FOTOFILM 2008. február 23–25.
Előadás- és vetítéssorozat
Vetítéssorozat Hámos Gusztáv, Katja Pratschke és
Thomas Tode válogatásában
A filmeket bevezeti Hámos Gusztáv