Szolakov Nedko, Nakovszka Szlava: Takaró (Részlet Nedko Szolakov „A műgyűjtő” c. installációjából) (1994)

A Ludwig Múzeum 1994-ben mutatta be először Nedko Szolakov A műgyűjtő című installációját, amely egy afrikai törzsi kunyhó volt, tele a múzeum értékes műtárgyaival. A történet főszereplője a valahol Afrikában élő „fekete ember” – a művész alteregója –, aki a nyugati kultúra rajongójaként híres művészek alkotásait gyűjti és saját kunyhójában halmozza fel azokat. Gyűjtőszenvedélyétől hajtva saját értékes „valutájáért” – ritka tehéncsontok, kókuszdió, zsiráfbőr-pöttyök – vásárolja meg a kiszemelt darabokat, délutánonként a híres művészek nevével hímzett takaró alatt szundikál, sőt, némi vudu-varázslástól sem riad vissza, amikor a konkurens műgyűjtők (Saatchi, Thyssen-Bornemisza, Ludwig) kiiktatásáról van szó. A műgyűjtő az első volt Szolakov azon posztkonceptuális műveinek sorában, ahol a nyugati kultúrát reprezentáló műtárgyak és gyűjtemények anyagi és eszmei értékére, kultikus és ikonikus jelentőségére kérdezett rá a nem-nyugati, egzotikus „fekete ember” nézőpontjából. Szolakov a műtárgy valódi értékét firtatja, amikor kiemeli azt a biztonságos múzeumi környezetből, és egy elképzelt gyűjtő, egy nagyszerű, de a megszokottól eltérő szempontokkal rendelkező műértő szemével láttatja azokat. A nyugati művészettörténet kiemelkedő alakjainak (Brugel, Goya, Cézanne, Malevics, Duchamp, Rauschenberg, Joseph Beuys, Baselitz stb.) szignóival díszített takarót a fiktív történetben szereplő törzsfőnök-feleséghez hasonlóan a művész felesége, Szlava készítette.

Szipőcs Krisztina