Amerigo Tot - Párhuzamos konstrukciók

2009. október 9. – 2010. január 3.
Mikor
2009. október 9. – 2010. január 3.

A magyar szobrászat félmúltja félig elfeledett nevekkel van tele: Somogyi József, Pátzay Pál, Kerényi Jenő, Borsos Miklós művei ma is köztereinken találhatók, a könyvtárakban ott vannak a róluk szóló régi művek, de a kortárs művészek hivatkozásai között már alig-alig szerepelnek. A művészettörténet sem tud igazán mit kezdeni velük, életművük – legtöbbször a hivatalos művészet bélyegzőjével ellátva – a mai kontextus hiányában, valahol félretéve hever. Pedig nélkülük, az egykori szobrászi gondolatok értelmezése nélkül nemcsak művészettörténetünk és általában a múltunk érthető nehezebben, de mai térformálásunk és képi gondolkodásunk is.

Ha volt valaha Magyarországon igazi szobrász-sztár, akkor a hetvenes-nyolcvanas években Amerigo Tot az volt. Kalandos életúttal a háta mögött, a hatvanas évek végén először hazatérve, akkoriban ő – és Vasarely – testesítette meg a külföldre szakadt világhírű magyar művészt. Sokan megállapították már, hogy Tot csupán itthon volt világhírű, művészete pedig azóta lassan a feledés homályába merült. Ha végigtekintünk életművén, a római Termini pályaudvar nagyméretű frízén kívül nem maradt utána olyan mű, amely szerepelne az olasz képzőművészeti irodalomban, és mára a XX. századi olasz szobrászatot összefoglaló munkákból is kimaradt a neve. Egykor ünnepelt szobrászatáról ma már itthon is keveset tudunk, rendkívül érdekes személyisége pedig a rendszerváltás után gyorsan kopott ki a köztudatból.

A mostani kiállítás többek között szól a felejtés folyamatáról, felvillantja Tot legendáit, hazatérésének körülményeit, itthoni fogadtatását és műveinek utóéletét. A kiállítás egyik kulcskérdése: milyen szerepet játszott a politikai szándék az adott korszakban, elsősorban a hatvanas években, az akkori kortárs művészeti élet alakulásában? Milyen megfontolások játszottak szerepet az erős baloldallal rendelkező nyugat-európai országok – mindenekelőtt Franciaország és Olaszország – felé megnyilvánuló kulturális nyitásban? Milyen konkrét példákon érhető tetten ez a nyitás?

A tervezett tárlat három alapvető részből áll: bemutatja Amerigo Tot szobrászatát, megmutatja a történelmi kort, amelyben élt és alkotott, valamint megpróbálja mai kontextusba helyezni művészetét, illetve rajta keresztül a magyar szobrászat mára elfeledett korszakát. A kiállítás eredeti Tot-művekből, szobrokból és vázlatokból, róla szóló dokumentációs anyagokból, filmekből, kordokumentumokból és kortárs művészek erre a kiállításra készülő, Tot műveire közvetlenül reflektáló munkáiból áll össze. A kiállítás e három, egymástól elválaszthatatlan részében megpróbálja bemutatni a művész vonzó és sokoldalú személyiségét – ő alakította többek között Michael Corleone testőrét a Keresztapa 2-ben –, amelynek hátterét mindenekelőtt az ötvenes évek Rómája és a hetvenes évek Magyarországa adja.

A projekt egyik kulcsszava az utóbbi években a Kis Varsó által használt fogalom, az „instauráció”, a helyreállítás, visszahelyezés, amely itt egyszerre jelenti az eredeti kontextus megvilágítását és az újrapozícionálást. A tárlat új kontextus-olvasatot kínál egy elfelejtett kor elfelejtett művészének személyéhez és művészetéhez.

Közreműködő kortárs képzőművészek: Kis Varsó, Erhardt Miklós, Várnai Gyula, Csoszó Gabriella, Menesi Attila, Kerezsi Nemere – Dabi István.

Kurátor: Mélyi József

Rólunk írták

Amerigo Tot – ma. Péterfy Gergely kiállításmegnyitó beszéde (www.litera.hu)
Götz Eszter: Kit is kell szeretni? (www.kultura.hu)
Rockenbauer Zoltán: Pátosz és gúny nélkül. Egy elfelejtett Kádár-kori celeb (www.hetivalasz.hu)
Aknai Katalin: Tot hűlt helye: szembesítés (www.hvg.hu)
György Péter: A Kádár-korszak művészete (www.es.hu)
Kiosztották a műkritikus szakma idei kortárs művészeti díjait (MTI - www.kultura.hu)