Magyarországon a hatvanas évek második felében léptek fel azok a fiatal művészek, akik a központi ideológiától, az állami művészetpolitikától függetlenedve, az aktuális nemzetközi tendenciákhoz kapcsolódva, a művészi szabadság és korszerűség jegyében hozták létre műveiket. A máig aktív neoavantgárd generáció tagjai a geometrikus absztrakció, a pop vagy épp a gesztusfestészet eszközeivel alapozták meg a későbbi progresszív törekvéseket. A hetvenes évek elején a rendszer és a szocialista realizmus kritikája már nemcsak áttételesen, a stílusban – és a második nyilvánosságba való száműzetésben – jelentkezett, hanem jelképek és gesztusok révén is megnyilvánult. A konceptuális, fotóalapú művek, a művészeti akciók, performanszok nemegyszer a jól ismert ideológiai és formai toposzokat – a munkásmozgalom szimbólumait, a munkás és a művész figuráját – és áttételesen magát a rendszert is vizsgálat és bírálat tárgyává tették.
A kilencvenes évek elejének összetett, sokszor átláthatatlan társadalmi-politikai változásai a kelet-európai országokban – így Magyarországon is – régi és új tanok, életeszmények divatját hozták, az individualizmustól a fogyasztói értékrenden át az újra feléledő nacionalizmusig vagy vallásosságig, amelyek közvetítésében a média – mindenekelőtt a televízió – fontos szerephez jutott. Az 1989 után fellépő új művészgeneráció már ideológiai és formai kötöttségek nélkül kezdhette meg pályafutását, a téma- és stíluspluralizmus jegyében foglalkozott többek között a nemi, nemzeti vagy vallási identitás kérdéseivel, a történeti és művészettörténeti hagyománnyal épp a művész-lét alapkérdéseivel, élet és művészet viszonyával. Az évtizedet az intermediális felfogás, a konceptuális gondolkodás, a videó és a fotó újabb térnyerése jellemezte. Napjainkat, a kétezres évek második évtizedét a válság egyre erősödő érzete hatja át, mely a művészetben az aktivizmus, a kritikai gondolkodás új formáit hívja elő, a befelé fordulás, az elszigetelődés stratégiáival egyidőben és szemben.
A budapesti Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum nemzetközi gyűjteményéből ezúttal olyan műveket válogattunk, amelyek elsősorban fotó-, illetve média-alapú műveken, sok esetben a művész figuráján keresztül ismertetik meg a nézőkkel Magyarország közelmúltját és kortárs képzőművészetét. Az 1989-ben, a rendszerváltás évében létrehozott gyűjtemény itt bemutatott művei – az alapító Peter Ludwig elképzeléseinek megfelelően – egyben kordokumentumok, a hétköznapi életet és a művészetet átható eszmék és értékrendek lenyomatai is, amelyeket nagy várakozással mutatunk be a tiranai Nemzeti Galéria közönségének.
Kurátor: Szipőcs Krisztina
Kiállító művészek: Baranyay András, Beöthy Balázs, Birkás Ákos, Bukta Imre, Csákány István, Fehér László, Gerhes Gábor, Gulyás Gyula, Gyenis Tibor, Hajas Tibor, Kele Judit, Kokesch Ádám, Lakner Antal, Lakner László, Maurer Dóra, Nagy Kriszta, Nemes Csaba, Németh Ilona, Pinczehelyi Sándor, Rónai Péter, Société Realiste (Gróf Ferenc, Jean-Baptiste Naudy), Sugár János, Szacsva y Pál, Szombathy Bálint, Szűcs Attila, Veszely Beáta
