Leonyid Purigin képeit szemlélve az allúziók széles spektrumára figyelhetünk föl, hiszen stílusa egyszerre köthető a naiv festészethez és Hieronymus Bosch világához, formátumválasztását az ikonok és a többosztatú oltárok inspirálták, gondolatiságát pedig a profanizált vallásosság, a panteizmus és a tudatalattival való foglalkozás egyaránt meghatározta. Ő maga a misztikus realizmus megnevezést részesítette előnyben, és számára a festés valóban egy sajátos élményt jelentett, amikor csakis ott, a képkészítésben létezik, s ami után visszatér a világba − nem is a képek, hanem kizárólag a festés folyamata mint olyan miatt dolgozott. Önarckép − Hajók című műve az oltárkép-formátum paródiája, amely során Purigin Krisztus helyére saját magát teszi, és a keresztény ikonográfiára utaló képi világot a demonológia szűrőjén keresztül mutatja be. Saját művészi mitológiájában úgy tekint magára, mint egy Isten által elfeledett emberre, akit megszállt egy tetteit irányító Géniusz, ugyanakkor azt is vallja, hogy a mindenben jelenlevő Isten harmóniát teremt természet és ember között. Ez a pszeudofilozófia és -vallás egyértelműen visszatér Önarcképében, ami viszont egy érdekes jelentésréteggel is gazdagodik a szívben levő felirattal: „Elvtársak, ne öljetek meg, én szeretlek Titeket!”