A mindössze 31 évesen AIDS-ben elhunyt Keith Haring 2008-ban ünnepelné 50. születésnapját, amelyről számos kiállítással és eseménnyel emlékeznek meg világszerte. A New York-i Keith Haring Alapítvánnyal közösen rendezett kiállítás Magyarországon első ízben ad teljes áttekintést a művész csupán egy évtizedet átölelő, ugyanakkor lenyűgözően gazdag és sokrétű életművéről a budapesti Ludwig Múzeumban, a Művészetek Palotája épületében.
Haring jellegzetes figuráit, a „sugárzó bébit” vagy a kutyát emberek milliói ismerik. Könnyen azonosítható, a vonalra mint művészi kifejezőeszközre épülő stílusát a New York-i metróban kísérletezte ki, ahol kezdetben üres fekete hirdetőfelületekre rajzolt. Inspirációját többek között a graffiti és hip-hop kultúrából merítette, de ezen kívül számos irányzat és művészi stratégia hatott rá, mint például az absztrakt expresszionizmus, a pop-art és maga Andy Warhol.
Bár sokféle anyagra és felületre dolgozott – papírra, vízhatlan ponyvára, sőt hatalmas falfelületekre, autóra vagy akár emberi testre is –, képeit mindig vázlat és javítás nélkül, könnyed kézzel, egyetlen lendülettel készítette el.
Haring számára a művészet elsősorban a kommunikáció egy formáját jelentette. Üzenetét a legszélesebb tömegekhez kívánta eljuttatni, így művészetét nem csak kiállítótermekben vagy múzeumokban, hanem a legváltozatosabb formában és felületeken – köztereken vagy a saját üzletében, a Pop Shopban árusított termékeken át is – terjesztette. Bár eredeti szándéka az volt, hogy művészetét a hétköznapi emberek számára is elérhetővé tegye, képeinek ára halála után 18 évvel csúcsokat dönt a műtárgypiacokon.
Műveiben az amerikai fogyasztói társadalom kritikája keveredik a keresztény ikonográfia, az Európán (vagy földön-) kívüli civilizációk jelképeivel egy sajátos univerzumban, melynek szereplői rajzfilmfigurák, televíziók, számítógépek, a dollár, piramisok és repülő csészealjak, emberek és kutyák, angyalok és szörnyek. Összetett és egyéni szimbólumrendszere segítségével az erőszak és a hatalom, a szerelem és a vágy, a születés, később a betegség és a halál egyetemes érvényű vízióit jeleníti meg. Keith Haring egyik utolsó műve volt a Ludwig Múzeum gyűjteményében található Szárnyasoltár, mely ezúttal a kiállítás részeként, új összefüggésben látható. Hagyatékát a New York-i Keith Haring Estate gondozza, amely bevételeit az AIDS elleni küzdelemre és jótékony célokra fordítja.
A Ludwig Múzeumban ezúttal 800 m2-en tizenegy festmény és több mint nyolcvan grafika reprezentálja Keith Haring 1979 és 1989 közötti életművét.
A kiállítást rendezte:
Szipőcs Krisztina
![](/system/files/mplus/multimedia/2017/10/KH_PopShop.jpg)
![](/system/files/mplus/multimedia/2017/10/Haring_Szarnyas01.jpg)
![](/system/files/mplus/multimedia/2017/10/KH_untit1982.jpg)
![](/system/files/mplus/multimedia/2017/10/KH_Prophets1988.jpg)
![](/system/files/mplus/multimedia/2017/10/KH_Hee1985.jpg)
![](/system/files/mplus/multimedia/2017/10/KH_PopShop.jpg)
![](/system/files/mplus/multimedia/2017/10/Haring_Szarnyas01.jpg)
![](/system/files/mplus/multimedia/2017/10/KH_untit1982.jpg)
![](/system/files/mplus/multimedia/2017/10/KH_Prophets1988.jpg)
![](/system/files/mplus/multimedia/2017/10/KH_Hee1985.jpg)
![](/system/files/mplus/multimedia/2017/10/KH_PopShop.jpg)
Kapcsolódó tartalmak
![](/system/files/styles/highlighted_tile/private/mplus/multimedia/2017/10/sziget_01nap_07.jpg?itok=0jSMOFzR)
Szenvedélyek Napja – Gödör Klub / Akvárium 2008. november 21. 0.00–00.00
Életben maradni!? – óriási társasjáték élőszereplőkkel
![](/system/files/styles/highlighted_tile/private/mplus/multimedia/2017/10/neonf_03_0.jpg?itok=pKrGAa4g)
Neonfényű vonalnyúzó! 2008. november 15. 0.00–00.00
Krétarajztól a matricaképig! Keith Haring művészetére reflektáló képalkotás.
![](/system/files/styles/highlighted_tile/private/mplus/multimedia/2017/10/neonf_02_0.jpg?itok=gewPD0BY)
Neonfényű vonalnyúzó! 2008. november 8. 0.00–00.00
Krétarajztól a matricaképig! Keith Haring művészetére reflektáló képalkotás.
![](/system/files/styles/highlighted_tile/private/mplus/multimedia/2017/10/mpk_2008_01_bb1.jpg?itok=zbQsQABh)
Összefirkált civilizáció. Konferencia tanároknak 2008. november 4. 0.00–00.00
Múzeumpedagógiai konferencia a Ludwig Múzeum és az Oktatási és Kulturális Minisztérium szervezésében a Múzeumok Őszi Fesztiváljának keretén belül
![](/system/files/styles/highlighted_tile/private/mplus/multimedia/2017/10/DJDog_1.jpg?itok=iv_bUONf)
Freestyle: The Art of Rhyme (2000) 2008. október 26. 0.00–00.00
ÖSSZEFIRKÁLT CIVILIZÁCIÓ
Filmvetítés és beszélgetés a hip-hop kultúráról
a Gödör Klubban,
Keith Haring kiállítása kapcsán
![](/system/files/styles/highlighted_tile/private/mplus/multimedia/2017/10/sziget_2nap_10.jpg?itok=TK8_I5Da)
Sziget 2008 - Graffiti camping 2008. augusztus 14–15.
Bevezetés a graffiti jelenébe és múltjába, tárlatvezetés a Battyhány tértől a Ludwig Múzeum sátráig
(tárlatvezetők: Bordás Boglárka, Lukács Orsoja, Pályi Nikolett az MKE intermédia szakos hallgatói, Kerekes Emőke a MOME hallgatója, valamint Jámbor Máté és Szolláth Ágota)
![](/system/files/styles/highlighted_tile/private/mplus/multimedia/2017/10/sziget_01nap_11.jpg?itok=kx006zGX)
Sziget 2008 - Pólófestés 2008. augusztus 13–17.
Pólófestés Keith Haring motívumainak felhasználásával