Pályázat eredménye

19. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále

Megszületett a döntés a 2025. évi Velencei Építészeti Biennále magyar kiállításáról. A Ludwig Múzeum kurátori pályázatának nyertese a szakmai zsűri döntése alapján Pintér Márton lett a „Nincs itt semmi látnivaló” című projektjével. A tervezett kiállítás a Biennále főkurátora, Carlo Ratti kiáltványára reflektál, aki szerint „ahhoz, hogy szembenézhessünk a lángoló világgal, az építészetnek a körülöttünk lévő összes intelligenciát mozgósítania kell”.


Fabényi Julia nemzeti biztos felidézte, hogy legutóbb egy nemzetközi szinten jegyzett magyar építészeti teljesítmény, az új Néprajzi Múzeum állt a Magyar Pavilon kiállítása fókuszában, jövőre pedig Ludwig Múzeum egy rendhagyó kiállítással jelentkezik, amelynek merészen szubjektív, ugyanakkor kutatással megalapozott fiatal generációs nézőpontja joggal számíthat a nemzetközi szakmai közönség figyelmére.

A magyar kiállítás 12 hazai pályaelhagyó építész szakmán kívüli sikerprojektjét fogja bemutatni, és egyben esettanulmányként használni egy átfogó szakmai helyzetjelentés elkészítése céljából. A sikertörténetek és a helyzetjelentések együttes bemutatása egyszerre nyújt szubjektív és tényszerű képet az építészet globális állapotáról.

A kurátor kritikai alapállása szerint „a Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále »építészeti Ki mit tud« szellemében legyártott elitista tartalma a gyakorlatban alkalmazhatatlan. Az építészet mára elveszítette meghatározó filozófiai, társadalmi és kulturális szerepét, csupán a folyamatosan változó piaci igényeket képes kiszolgálni. Ez a tendencia az irányadó elvek elkopásával, az építészet alkotóerejének elvesztésével és piaci igényekre szabott, egysíkúan tömegképzett épített környezettel jár. Ahogy a világban mindenhol, idővel itthon is megvalósultak a presztízs-beruházásaink, lett irodakultúránk, fehérfalú lakásokban alakult a közízlésünk és mertünk mediterrán-magyar álmot álmodni.”

A Magyar Pavilon a szakmán kívüli sikertörténetek bemutatásával nyújt perspektívát a komplex építészeti tudás alternatív alkalmazására, és ezek kapcsán egyúttal globális viszonylatban is diagnosztizálja a szakma nívóvesztésének legfőbb okait. A Magyar Pavilon egy valaha volt rangos, mára elhagyatott építészirodába invitálja a látogatót. Egy kimerevített irodajelenet látunk, ahol a munkaállomásoknál, a tárgyalókban és a vezetői asztalnál ülő piros figurák a tényszerű helyzetjelentések terhe mellett a szakmán kívüli sikerprojektjeiken dolgozó szakmaelhagyókat – Kossuth-díjas előadóművész, feltaláló, tech-guru stb. – reprezentálják. A szakmai helyzetjelentés elkészítésén doktoranduszokból és egyetemistákból álló építész-kutató projektcsapat dolgozik majd. A kutatómunka során kiemelt szerepet kap „Az építésznő”,

akinek szakmán belüli helyzetéről, valamint a vonatkozó sikersztori gyakori „elmaradásának” okairól a Women in Architecture alapító kutatója készít feltáró anyagot.

A kiállítás érzékletesen mutatja be az építészeti pályaelhagyás globális jelenségét, és segíti annak sokrétű befogadását a figyelemfelkeltő címmel, a könnyen azonosítható, jellegzetes atmoszférájú terekkel, az üdítő sikertörténetek és a tényközlő helyzetjelentések kiegyensúlyozott, együttes jelenlétével. A Nincs itt semmi látnivaló archiválja a nívós múltat, ünnepli az építészeti tudás migrálását, kritizálja a jelenlegi normákat és cselekvésre szólítja fel az új generációt, hiszen, ha „nincs itt semmi látnivaló, akkor bizonyára még sok dolgunk van!”

A kiállítás kurátora Pintér Márton egyetemi oktató, építész. A 2014-es Velencei Építészeti Biennále egyik fő kiállításának, a Monditalia építész-kutató csapatának tagja volt. Idén védi meg a Breuer Marcell Doktori Iskolában „A szakmagyakorló, a szakbarbár és a szaki – avagy 10 év 10 munkájának összefüggései és azok összegzése 100 oldalban” című doktori disszertációját. A kutatócsapat tagjai: Böröndy Júlia, Graf András és Manhertz Ingrid.

A kiállítás díszletének eredeti nívós bútorokból álló kollekcióját, valamint műszaki irodakellékeit a Möbelkunst mint kiemelt szponzor biztosítja.

19. Építészeti Biennále nyertes pályázatban található táblázat: bemutatandó sikertörténetek

A nyertes terv, valamint a többi beadott pályázat elérhető IDE KATTINTVA.

A 19. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálét 2025. május 24. és november 23. között rendezik meg.

 

Budapest, 2024. 03. 27.