Havadtőy Sámuel ajándéka, 1993

Haring, Keith

Szárnyasoltár (1990)

Keith 1989-ben segítségemet kérte New York-i lakásának berendezéséhez. Volt egy öreg téglakandalló a nappali szobájában, ami nem tetszett neki. Ezt a téglakandallót bevakoltattam, és azt ajánlottam neki, hogy amíg a vakolat puha, rajzoljon bele. Nagyszerű ötletnek találta, úgy érezte, mintha a vakolat egy háromdimenziós festővászon lenne. Nagy örömmel rajzolt a vakolatba, fellelkesítette az új anyag használata. A befejezett munka gyönyörű volt. Megkérdeztem tőle, hogy nem akarja-e kiadni a kandallón lévő művét. Tetszett neki az ötlet. Később újra megkérdeztem, nem akar-e más munkákat is — bronzpaneleket, asztalokat — kiadásra készíteni. Nevetve mondta, meg fogja csinálni.

A panelek és az asztalok készítéséhez tálcák készültek. Az utolsó pillanatban eszembe jutott, hogy csináltassunk speciális tálcákat egy antik ikon mintájára, amit Genfben láttam. Ezután a tálcákat a Dakota-ház egyik szobájában helyeztük el. A tálcák lágy agyaggal voltak kitöltve. Keith megérkezett, bekapcsolta a magnót, felhangosította, Colát ivott és elkezdett dolgozni.

Ecset helyett azonban most először egy hurokszerűen meggörbített kést használt. Csakúgy, mint az ecsetet, a kést is felszabadultan, könnyedén kezelte. Munka közben egyre izgatottabbá vált. Azt mondta, hihetetlen, hogy ilyen sokáig tartott felfedeznie ezt a fajta szobrászatot. A rajzokhoz nem készített vázlatokat, csupán egyhez: a harmadik képhez egy táncosról, egy ötször tíz centiméteres falapra, egy gyors skiccet, Bővebben >>
« VISSZA  

Iratkozzon fel
HÍRLEVELÜNKRE!