Az aacheni Peter und Irene Ludwig Stiftung adománya, 1989

Morley, Malcolm

Lóversenypálya (Dél-Afrika) (1970)

Amikor Malcolm Morley 1984-ben megkapta a már fogantatása pillanatában viták kereszttüzében álló Turner--díjat, el se ment Londonba átvenni azt. Akkor már több mint 25 éve az Egyesült Államokban élt. Ottani munkásságának darabjait mintha nem is az első Turner-díjas festette volna.

1958-ban Amerikában mindenki absztrakt expresszionista, de legalábbis is absztrakt volt, a korszak összes feljövő művésze Willem de Kooning hatásával hadakozott, majd néhány éven belül erőre kap a pop art és győz a harsány, a figuratív, a banális. Az új tematikát új technikák jelenítik meg, (részben legalábbis), pl. a szériagyártást elősegítő szitanyomat; új, gyorsabban száradó, töményebb színvilágot adó festékek jelennek meg, pl. az akril, de Oldenburg beéri az ipari zománcfestékkel is. A fotó, mint a külvilágot reprezentáló médium akár azt is lehetővé teszi, hogy az ember anélkül tájékozódjon a világban, hogy kitenné a lábát a lakásából. A világ vizuálisan egyre könnyebben fogyaszthatóvá válik, de meg is terheli az érzékeket, aminek csak az intellektuális szelekció szabhat gátat. A taktilisből optikaiba csúszó, fotókon közvetített, felnagyított, felszínes világlátás hívja többek között életre az Opart-ot, amit ugyan sokan a korszak kritikusai közül a „felszínesség” vádjával vetnek el, mindenesetre felkészíti a retinákat a hiperrealizmusra, Richard Estes, Morley, Chuck Close képeire.

Morley bizonyos műtárgyakról (pl. Vermeer A Bővebben >>
« VISSZA  

Iratkozzon fel
HÍRLEVELÜNKRE!