Az aacheni Peter und Irene Ludwig Stiftung letétje

Tinguely, Jean

Kerekeim (1960-61)

Jean Tinguely az ötvenes években tért át a festészetről a kinetikus gépek megalkotására.
Gépeit talált, használt ipari és háztartási tárgyakból és azok alkatrészeiből építette, ami tisztán tükrözi Marcel Duchamp hatását.
A svájci művész Kerekeim című, közepes méretű, villanymotorral működő, hidraulikus, varrógépről, babakocsiról, kisautóról összegyűjtött kerekekből és az azokat összekötő szíjakból álló mobil tárgya az akadémizmust kérdőjelezi meg. A tömeges ipari termelés lázára, illetve a technológiai haladás kultuszára reflektáló gépei ugyanis működnek, de nem termelnek. Kattogásukkal, zárt pályán való forgásukkal és tudatos tökéletlenségükkel visszautasítják a fogyasztói társadalomban kialakult új tárgy kultuszát, ugyanakkor az emberiség szemetének felhasználása, így a hulladék-újrahasznosítás ökológiai hullámának úttörői közé számítanak. Életművének az önmagukért működő mechanikák mellett az önmagukat megsemmisítő gépek is fontos részei, mint a Homage to New York című, 1960 márciusában a New York-i MoMA kertjében felállított munka, mely működése közben felrobbant, majd leégett.
« VISSZA  

Iratkozzon fel
HÍRLEVELÜNKRE!