Vásárlás a Magyar Nemzeti Bank támogatásával, 1997

Csáji Attila

Jelrács XXVII (1969)

Csáji Attila az 1960-as évek közepétől a figurativitástól teljes mértékben elszakadó, tiszta gesztusokból építkező képeket készít. A Szürenon című kiállításon szereplő szürre(ális) és non(figuratív) festészet hagyományából merítő festmények gazdag asszociációra adnak lehetőséget, e világi léten túli világokat idéznek.

A spaklival széthordott, sűrű, színezett műgyanta keverék alkotta plasztikus festményeket kezdetben Üzenetnek, később Jelrácsnak nevezte. Egy-egy Jelrács egységes struktúra, amely autonóm, de a környezetét is alakító egységekből tevődik össze. Egy-egy Jelrács értelmezéséhez elengedhetetlen a (surló)fény. Csáji már az 1960-as években fényérzékeny anyagokkal, különböző hullámhosszúságú fényre érzékeny festékekkel, speciális megvilágítással (UV-fény) kísérletezett. 1977-ben Kroó Norbert, a magyarországi lézerkutatás vezetője hívta fel figyelmét a lézerre. Csáji – a Központi Fizikai Kutatóintézet, majd az amerikai Massachusetts Institute of Technology segítségével – a lézer fizikai sajátosságaiból kiindulva kezdte el kutatásait, és az 1970-es évek végére kialakította az ún. szuperpozíciós módszert, amely korábban nem tapasztalt festői látvány létrehozására alkalmas.
Az 1980-as évektől kezdve hologramokat, lézerenviromenteket, lézer animációs filmeket alkot, az 1990-es évektől pedig fényművészeti szimpóziumok és kiállítások rendezésében is jelentős szerepet vállal.

K. J.
« VISSZA  

Iratkozzon fel
HÍRLEVELÜNKRE!